722. Öveges József cserkészcsapat

Csapatunk Tatán működik, és a tatai és a környéken élő iskolás lányoknak és fiúknak nyújt közösséget.

A tatai cserkészet a 90-es években indult a Szent Imre cserkészcsapattal, amely 1998-ban sajnos megszűnt. Rövid szünet után 2015-ben a csapat Markovics Milán Mór tábori lelkész szorgalmazása nyomán alakult újjá, 722-es számmal. Névadóként azonban a városhoz jobban köthető Öveges József nevét vette fel.

Eddigi táboraink:
2016 – Köbölkút (szőgyéni Szent Mihály cserkészcsapattal)
2017 – Szarkáspuszta
2018 – Kisbér – Saliházi rét
2019 – Herend – Fodor tanya
2020 – Domoszló völgy
2021 – Börzsöny Bernecebaráti Bábaasszony rétje
2022 – Császár Vadaskert

Év közben is aktív a közösség, mert a rendszeres őrsi foglalkozások mellett ősszel és tavasszal hétvégi portyára megyünk. Hagyománnyá vált a tanév elején, szeptemberben esti szarvasbőgés hallgatás a közeli Gerecse lankáin. Májusban rendszeresen nagy sikerű számháborút szervezünk a tatai várban. Kedvelt program a mise+méta, amikor a reggeli Kapucinus mise után, ebédig métázunk a kastély téren. Ezen kívül kirándulások, társasjátékparti, karácsonyi ünnepség, téli evezés tarkítja a programot. Évek óta elhozzuk az osztrák és magyar cserkészek segítségével a Betlehemben meggyújtott karácsonyi béke-lángot a közösségeinkbe.
2019-től a cserkészcsapat használatra egy csapatotthont kapott a kapucinus rendház emeletén. Itt tároljuk a csapatfelszerelést és itt tartjuk az őrsgyűléseket kéthetente. Adományokból lassan otthonossá tesszük, a gyerekek különösen a csocsót és a ping-pongot kedvelik. A csapatban jelenleg hét őrs van. A vezetőségi Gomba őrsben 9 cserkész szolgálja, vezeti a csapatot.A kiscserkész lány őrs a Szentjános bogár őrs (9-11 évesek), a Szalakóta őrs a 11-12 éves lányok őrse a legnagyobb lány őrs a Mókus 13-16 évesek. A fiúknál a Hiúz őrsben a 11-12 éves fiúk vannak, a Sólyom őrsben 13-04 évesek Farkas őrsében 14-18 éves cserkészfiúk már rutinosan táboroznak, hiszen 4-7 tábort már együtt töltöttek. A 2022-es nyári táborában a csapat 61 tagjából 50 cserkész jött a táborba.

Aktív tagok száma
56
Kerület
IV. Közép-dunántúli cserkészkerület
Székhely
2890 Tata, Bartók Béla út 1.
Magyarország
Levelezési cím
1112 Budapest, Törcsvár u. 2.
Magyarország
Honlap
https://722.cserkesz.hu/
Facebook oldal
fb.com/cserkesztata
Instagram oldal
@722_ojcscs_tata
E-mail
horvathy@yahoo.com