NEK 2020 (megszűnt)

Kedves Cserkésztestvérem!

Talán hallottál már róla, hogy 2020. szeptember 13. és 20. között kerül megrendezésre Budapesten az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus, amely a Magyar Katolikus Egyház és egyben − aktív részvételünk által − a magyar cserkészet legnagyobb eseménye is lesz az idén. Erre hívunk most Téged!
Mi is az a NEK?
A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) a katolikus egyház 1881 óta, 4 évente megrendezésre kerülő, világméretű eseménye. A legutóbbit 2016-ban tartották a Fülöp-szigeteki Cebun, ahol több programon is milliós tömegek vettek részt, s a záró misén kihirdették: a következő kongresszust Budapest rendezheti.
Hogyan tudsz cserkészként részt venni?
Felekezetre való tekintet nélkül várunk Téged akár résztvevőként, akár a szolgálattevő cserkészek önkéntes csapatába!
Hogyan tudsz szolgálattevő cserkészként jelen lenni?
Mi, a szolgálattevők, nem csak részt veszünk a Kongresszus programjain, hanem közben fontos feladatokat is teljesítünk. Március 13. és 15. között a szolgálattevő csapat leendő vezetőit, április 17. és 19. között pedig minden szolgálattevőt várunk egy felkészülési hétvégére. Itt megismerkedünk egymással, illetve felkészülünk a NEK-en ránk váró feladatokra.
Mire hívunk?
Mindenekelőtt egy féléves közös kalandra, a magyar cserkészek önkéntes csapatába, amelynek tagjaként a közös felkészülés és szolgálat által lesz teljes értékű a Kongresszuson való részvétel.
A cserkészetünket képviselhetjük egy világeseményen, szolgálatunk által lelkiekben gazdagodunk, a kihívásoknak megfelelünk - egyszóval hatalmas élményt élhetünk meg együtt!
Milyen formában tudsz bekapcsolódni?
Ez csak Tőled függ! Ha egy délutánra tudsz csatlakozni a csapathoz, ugyanúgy itt a helyed, mintha az egész hetet velünk tudod tölteni! Akár 6 órát fogsz NEKezni, akár 192-t, örülünk NEKed!
Miért nem érdemes kihagynod?
2020 legnagyobb magyarországi cserkész megmozdulásán hármas élményre hívunk. Úgy állítjuk össze a csapat életét, hogy programjainkban jelen legyen a szolgálat, a tudás és a lelki élet is. Szerintünk azért sem érdemes kihagyni ezt a lehetőséget, mert
egyszeri és vissza nem térő alkalom,
közösen vehetsz részt a NEK-en sok száz cserkésztestvéreddel (államhatáron innen és túl) ,
nagyszerű alkalom a találkozásra: egymással és Jézussal Budapesten,
Ráadásul…
az önkénteseknek lehetősége nyílik fakultatív, ingyenes események formájában Budapest nevezetességeit megismerni,
biztosítunk szállást,
résztvevői jelvényt kapsz,
dolgozunk rajta, hogy az étkezést és az utazást is támogatni tudjuk,
az érettségi előtt állóknak tudjuk igazolni részvételüket a kötelező 50 órás közösségi szolgálat egy részének teljesítéseként.
Tehát milyen dátumokat kell megjegyezni?
Jelentkezési határidő: február 29.
A vezetői felkészítő hétvége időpontja: március 13-15.
Közös felkészítő hétvége (mindenkinek): április 17-19.
A főpróbának számító budapesti program augusztus 20-án lesz.
Maga a NEK szeptember 13. és 20. között kerül megrendezésre.
Október végén pedig egy közös utóhétvégével zárjuk le ezt a nagy kalandot.
Számítunk RÁD, ha…
...a 13-14 éves korosztályba tartozol (azaz ha idén már betöltöd legalább a 13. életévedet, de a 15.-et még nem)
Ebben az esetben csak egy veled egykorúakból álló csoporttal (őrs) tudsz jelentkezni, úgy, hogy egy képesített vezető vállalja, hogy elkísér Titeket a hétvégékre és az egyéb programokra.
...15. éves, vagy annál (akár sokkal) idősebb vagy (azaz 2020-ban betöltöd legalább a 15. életévedet), és szolgálattevőnek szeretnél jelentkezni (cserkészvezetői képesítéssel, vagy anélkül)
Ebben az esetben őrsileg is és egyénileg is tudsz jelentkezni, és a vezetői munkától kezdve a legkisebb szolgálatig bármiben részt tudsz venni!
Akkor is számítunk Rád, ha bármilyen tárgyi, pénzügyi, vagy kapcsolati felajánlással, vagy szervezésbeli segítséggel (pl. utazás, szállítás, szállás) tudod támogatni a munkánkat!
Hogyan tudsz jelentkezni?
Őrsileg EZEN a linken keresztül, február 29-ig várjuk a jelentkezéseket.
(https://forms.gle/BGoWThWa23Lq1fao6)
Egyénileg pedig ITT tudsz jelentkezni, szintén február 29-ig.
(https://forms.gle/xDxjK55bVA5hFCv37)
16 éven aluliaktól szülői beleegyező nyilatkozatot, illetve minden jelentkezőtől csapatparancsnoki hozzájárulást kérünk. A szükséges információkat a jelentkezési űrlapokon találod.
Felmerülő kérdések esetén írj nekünk levelet!
Elérhetőségünk:
e-levél: nek2020@cserkesz.hu
Jó munkát Jézusért!
Lendvay Endre cst. (1909.)
csapatvezető

Honlap
https://www.cserkesz.hu/hir/szovetseg/cserkeszek-nek-en
Facebook oldal
fb.com/Cserk%C3%A9szek-NEK-102031764704851
E-mail
nek2020@cserkesz.hu