40. Szent György cserkészcsapat

A sepsiszentgyörgyi 040 Szent György Cserkészcsapat rövid ismertetése.

1990 október 1-től Érsek Atya Sepsiszentgyörgyre helyezett s megbízott a Szent József plébánia vezetésével. Tele lelkesedéssel , tervekkel kezdtük el megindítani azt az áldásos munkát, amely még nem volt egy éves.
Fontosnak tartottam azt, hogy amit Csíkmadarason elkezdtem és abba kellett hagynom, azt Sepsiszentgyörgyön folytassuk. Nem voltunk egyedül, mert már a városban működött egy cserkészcsapat, s így a gyermekeknek volt némi fogalmuk, s hírből ismerték a cserkészetet.
1990 karácsonyán megkezdtük a toborozást s majdnem 200 gyerek jelentkezett, akik a felkészülés alatt lemorzsolódtak ugyan, de a csapatot 85 taggal indítottuk el.
1991 nyarán tettek fogadalmat cserkészeink s részt vettek az első közös nagy-táborban, amelyet Komondón tartottunk.
Ez év augusztusában ( aug l4) a Csíkszeredában székelő elnökség megbízottjai: Szakács László alelnök és Szőcs Ibolya titkár szemlézték a csapatot, s megkaptuk a bejegyzésről szóló okiratot. A 040 Szent György nevet választottuk s azóta e név alatt tevékenykedik megszakítás nélkül a csapat.
Csapatunk fenntartó testülete a Szent József Plébánia. Elnöke a mindenkori plébános. A fenntartó testület tagjait a cserkész szülők közül választjuk ki.
Minden évben megrendeztük a csapat nagy-táborát. Így táboroztunk Sepsiszentgyörgy határában a Honvéd kútnál, Háromkútnál, Libánon, Csíkmadarason, többször egymásután Szederjes pusztáján, Marosfőn, ahol sikerült bérbe venni egy házat s nagyszerű táborozási és tanyázási helyet alakítottunk ki. Az elméleti félkészítőt a rendszeres őrsi foglalkozások keretében tartottuk meg, sikerült a plébánia ifjúsági termeinek egyikében egy kis „ cserkész kuckót kialakítani, ahol felszereléseinket, könyveinket biztonságban tudjuk. Van egy kis cserkész könyvtárunk, ahol a folyóiratokat, nyomtatványokat, s szak könyveinket őrizzük. 1994 – ben sikerült egy művészi csapatzászlót csináltatni,amelyet ünnepélyeinken,felvonulásainkon, hivatalos megnyilvánulásainkon viszünk. 1996 - ban csapatunk képviseltette magát az Ópusztaszeri millenniumi emléktáboron.
Több magyarországi cserkészcsapattal van kapcsolatunk, többször is közös táborokon vettünk részt. Így 1993 – ban a Pázmány Péter csapattal Tihanyban, 1994- ben is részt vettünk a táborukban, 1997-98-99 ben a Makói cserkészcsapattal táboroztunk együtt.
Csapatunk jelenlegi létszáma 72 fő, akik napjainkban is aktívan dolgoznak, készülnek a fogadalomtételre, újításra, a nagy-táborra. Az utóbbi két évben téli túrákon is részt vettünk, gondoskodtunk a nagy hó miatt éhező őzikékről. Csapatunk rendszeresen részt vesz az egyházközségben és a városban rendezett ünnepségeken, jelenlétünkkel, szolgálatunkkal, élve meg a cserkész törvényt:”a cserkész ahol tud segít”.

Sepsiszentgyörgy, 2005. április 19.
Szabó Lajos
plébános- cserkésztiszt.
…………………………………………………………………………………………………………………………………………………

Csapatunk jelenlegi létszáma 57 fő. Egy képesített cserkésztiszt egy segédtiszt és egy Őrsvezető próbálkozik összetartani a csapatot e virúsos világban.

Csapatunk programjait is nagyon befolyásolta ez a fránya világhelyzet, így dinamikus és spontán programjaink voltak, követve, amikor lehetet az előző évek programjait. Sajnos rontott ez a sok bizonytalanság cserkészeink cserkészéletében is, mert megengedte, hogy rá eszméljenek felelősség nélkül könnyebb élni. De voltunk, vagyunk és leszünk a Legnagyobb Cserkész segítségével. Ez nem színdarab, ahogy egy vezető mondta csapatunkról! 19 évi munkánk, munkám legtöbb anyaga megzenésített DVD-n a Szövetség birtokában van, át lehet nézni. Tudom, hogy minden csapat nem lehet elit csapat, minden vezető nem lehet elit vezető, de csipkedjük magunkat. Nem nagyon tudtunk részt venni szövetségünk programjain, azért ez nem pont a mi hibánk, hisz a futballedző is kiküldi játékosait a pályára, de nem ő rúgja a labdát. De azért csapatunk belső életében, igenis sok jó dolog pörgött le e pár év alatt, és ehhez egyetlen pályázatot se igényeltünk sehonnan semmilyen programunkhoz. Sok jó cserkészünk küzd már a nagyvilág küzdőterein, sok mindent megvalósítottunk a nagycserkészek és idős cserkészek segítségével és mi büszkék vagyunk ere. Több telik tőlünk és ere figyelni fogunk a közeljövőben is. Addig is pontosan teljesítsük kötelezettségeinket Szövetségünk felé, sok jó cserkészünk tagdíj hozzájárulása nem sok, de nem is kevés, legalább ezzel tudjuk segíteni Szövetségünk áldásos munkáját. Bár az a sok szünetelő csapat, legalább ennyire tudna színdarabozni, mint mi. Kérjük az Úr áldását, gondviselését további munkánkra és arra is aki e sorokat olvasni fogja!

Sepsiszentgyörgy, 2022 Január 30.
Karácsony Csaba segédtiszt

Aktív tagok száma
57
Körzet
Háromszék cserkészkörzet
Székhely
520055 Sfântu Gheorghe, str. Kós Károly nr. 6
Romania
Levelezési cím
520055 Sfântu Gheorghe, str. Kós Károly nr. 6
Romania
E-mail
kiokio1964@gmail.com